Gerincprobléma miatt kerültem kórházba. A 3-as szobában kaptam meg az ágyam ,hat személyes szobában idegen betegtársaim közé. Nem ismertem senkit, de alig telt el pár óra össze ismerkedtünk. Olyannyira, hogy magam is csodálkoztam, milyen hamar megnyílunk egymásnak.
Nehéz sorsok bontakoztak ki előttem és a lelki bajokat hamarosan követte a testi baj.
Jelen állapotát mindenki másképp viselte. Volt, aki egyfolytában panaszkodott, míg a másik hősiesen tűrte. A harmadik meg viccet csinált a nyomorúságából és neki volt igaza, mert másképp elviselni talán nem is tudta volna. Ahány ember, annyi természet.
Viszont az az asszonytársam, akinek 3 éve egy bicikli baleset miatt le kellett vágni a bal lábát egy fantasztikus nő. Tulajdonképpen nem is a baleset, nem is a szilánkos törés, hanem a műtétet követő fertőzés vitte el a lábát. Leírni is sok, hogy 22 alkalommal műtötték és még a mai napig sem bírja hordani a műlábat. Mert még mindig tör - szerinte még van a lábcsonkjában csontszilánk.
Én naiv eddig azt hittem, bár irtóztam még a gondolatától is, hogy ha valakinek levágják a lábát,idővel szépen begyógyul és egy értő ember elkészíti a műlábat számára, azzal majd mankó segítségével járni tud. Láttam is ilyen sérülteket az utcán. Csakhogy ameddig idáig elérnek mennyi szenvedést, kínlódást kell átéljenek. Atyám!- és hány féllábú, sőt lábatlan volt az osztályon. Ki ér szűkűlet, ki baleset miatt veszítette a lábát, vagy lábait. Van, aki már az ötödik lábnál tart , de az sem megfelelő, inkább feladja és élete végéig tolókocsiban marad nappalra.
Az én szobatársam is a második lábra várt, amikor befeküdtem a szobába. De nem úgy van ám, hogy ott van a műlábas és naponta hozza-viszi a nem passzoló lábat, de nem ám. Magyar egészségügy! Egy héten egyszer jön csupán. Ha nem jó a szerkezet, a beteg dekkolhat még egy, meg még egy hétig, míg újra próbálhatja. Horrorisztikus egészségesek számára. Persze közben tornásztatják, kap kezeléseket, kap infúzió kúrát, ám idegileg nehéz egyben tartani magát. Ez az asszony bírta. Csak percekre keseredett el néha, mindig jókedvű volt, mókamester. Megőrizte a kedélyét, amiben a nagy családja is segített. A férje, aki minden nap bejárt hozzá, mivel ő is kezeléseket kapott szintén egy kedves, közvetlen öregember , nekem az orosz népmesékben rajzolt nagyapókat juttatta eszembe.
Ennek a párnak négy lánya, 13 unokája és 13 dédunokája van. Az unokák már felnőttkorúak. Naponta megjelent látogatóban, hol egyik, hol másik. Szebbnél-szebb fiatalok. És a mama úgy tartja a kezében a családi szálakat, akár a csipkeverő. Személyesen, telefonon tanácsot ad, megszid, de azt is olyan kedvesen, szeretettel teszi, hogy csak bámultam. Igazi mesebeli nagymama. Kívánom Neki, hogy legyen ereje talpra állni 72 évesen.
Nehéz sorsok bontakoztak ki előttem és a lelki bajokat hamarosan követte a testi baj.
Jelen állapotát mindenki másképp viselte. Volt, aki egyfolytában panaszkodott, míg a másik hősiesen tűrte. A harmadik meg viccet csinált a nyomorúságából és neki volt igaza, mert másképp elviselni talán nem is tudta volna. Ahány ember, annyi természet.
Viszont az az asszonytársam, akinek 3 éve egy bicikli baleset miatt le kellett vágni a bal lábát egy fantasztikus nő. Tulajdonképpen nem is a baleset, nem is a szilánkos törés, hanem a műtétet követő fertőzés vitte el a lábát. Leírni is sok, hogy 22 alkalommal műtötték és még a mai napig sem bírja hordani a műlábat. Mert még mindig tör - szerinte még van a lábcsonkjában csontszilánk.
Én naiv eddig azt hittem, bár irtóztam még a gondolatától is, hogy ha valakinek levágják a lábát,idővel szépen begyógyul és egy értő ember elkészíti a műlábat számára, azzal majd mankó segítségével járni tud. Láttam is ilyen sérülteket az utcán. Csakhogy ameddig idáig elérnek mennyi szenvedést, kínlódást kell átéljenek. Atyám!- és hány féllábú, sőt lábatlan volt az osztályon. Ki ér szűkűlet, ki baleset miatt veszítette a lábát, vagy lábait. Van, aki már az ötödik lábnál tart , de az sem megfelelő, inkább feladja és élete végéig tolókocsiban marad nappalra.
Az én szobatársam is a második lábra várt, amikor befeküdtem a szobába. De nem úgy van ám, hogy ott van a műlábas és naponta hozza-viszi a nem passzoló lábat, de nem ám. Magyar egészségügy! Egy héten egyszer jön csupán. Ha nem jó a szerkezet, a beteg dekkolhat még egy, meg még egy hétig, míg újra próbálhatja. Horrorisztikus egészségesek számára. Persze közben tornásztatják, kap kezeléseket, kap infúzió kúrát, ám idegileg nehéz egyben tartani magát. Ez az asszony bírta. Csak percekre keseredett el néha, mindig jókedvű volt, mókamester. Megőrizte a kedélyét, amiben a nagy családja is segített. A férje, aki minden nap bejárt hozzá, mivel ő is kezeléseket kapott szintén egy kedves, közvetlen öregember , nekem az orosz népmesékben rajzolt nagyapókat juttatta eszembe.
Ennek a párnak négy lánya, 13 unokája és 13 dédunokája van. Az unokák már felnőttkorúak. Naponta megjelent látogatóban, hol egyik, hol másik. Szebbnél-szebb fiatalok. És a mama úgy tartja a kezében a családi szálakat, akár a csipkeverő. Személyesen, telefonon tanácsot ad, megszid, de azt is olyan kedvesen, szeretettel teszi, hogy csak bámultam. Igazi mesebeli nagymama. Kívánom Neki, hogy legyen ereje talpra állni 72 évesen.
.jpg)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése