Az a kertaljai kis ház

Az a kis ház, ami ott áll még most is gyermekkorom Porostóján befogadó volt számomra, annak ellenére, hogy lakói egy bizonyos idő után elhagyták és beljebb költöztek a faluba. Ezt nem csodálom, hiszen messze volt az artézi kút, a bolt, az iskola, hogyha körben próbálták megközelíteni úttalan utakon. Ezért, mivel a szüleim jó viszonyt alakítottak ki a ház lakóival a mi telkünkön jártak kútra, boltba, iskolába.
Én meg a cserfes kamasz mentem játszani az éppen ott lakók gyerekeivel.
Lila néniék előtt Lakatos Sanyi bácsiék laktak ott szintén négy gyerekkel. A ház előtt elterülő gyermekszemnek hatalmas füves terület a Porostó nagy játékokra adott alkalmat. Nyáron bigéztünk, labdáztunk, télen szánkóztunk, korcsolyáztunk.
Rossz idő esetén bent játszottunk a kis házban, biztosan lomoltunk, de a szülők nem bánták. Ők is aranyos, jó emberek voltak. Sanyi bácsi olyan minden mindegy, mosolygós tipus. Emlékszem ahogy hangosan bíztatta magát: " Na Sándor induljál a kútra!"- fogta a két kannát és ballagott négy kapun át nagy nyugalommal a templom melletti kerekes artézi kútra,apuékkal mindig váltva pár szót. Erzsike néni kicsit tarti volt. Bár ő is a mi falunk szülötte, mégis próbált úgy beszélni, mint a városiak. Ezen mi gyerekek a háta mögött jókat kuncogtunk. Azt mondtuk urazik a néni. Nagy esőzések idején megszaladt a víz a kanálisokban és a Porostó közepén. Ekkor mondta azt Erzsike néni: " Oly nagy a véz a kert alatt, bele lehet fulni." - mi kis gonoszak mennyit nevettünk ezen, utánoztuk sokáig.
Egyszer aztán ők is elköltöztek a főútcára az Erzsike néni szüleihez, onnan meg idővel Pest környékére, talán Kispestre. Mégiscsak városi öreghölgy lett Erzsike néniből, mindigis városra vágyott.Még itt laktak a faluban, amikor a 11 év körüli lányuk belenyúlt a rádióba és halálos áramütést szenvedett. Nagy tragédia volt ez a család, a rokonok és az ismerősök számára.Sanyi bácsi talán sohasem tudta kiheverni. Öreg korára zavart lett, olykor elkóborolt. A halál is ott érte a pestkörnyéki temetőben. Lehet, hogy a kislánya sírját kereste, aki itt nyugszik a falunkban. Öreg fát átültetni bizony ritkán jár sikerrel.

A kisházba új tulajdonosok kerültek, egy akkor még fiatal házaspár. Velük is nagyon jó barátságba kerültem, ami a mai napig tart. Azt a kis egyszerű házat az új menyecske úgy kiszépítette kívűl-belül, hogy csak bámultuk. Mikor megszületett a kisfiúk mennyit jártam én oda dajkálni, meg beszélgetni. Nagyon ügyes gazdasszony volt Erzsike, sütött-főzött akkor még különleges dolgokat és engem mindig megkínált. Egy alkalommal azt kérdezte: "Na milyen rántott hús ez? állapítsd meg." Kóstolgattam, talán hal ez, vagy mi lehet morfondíroztam. Hát kiderült, hogy gyenge tök rántva. Tőle kaptam elolvasásra sok szép, romantikus könyvet, ő tanított keresztszemest hímezni. Tele volt a kis ház szebbnél-szebb kézimunkákkal. Mielőtt férjhez mentem ők is elköltöztek a főutcára. Segített nekem az első lakásunk festésében, csíkot húzni, hengerelni tanított. Még talán terhes sem voltam amikor odaígérte viccből a majd születendő lányunkat a párom. Onnét kezdve úgy hívták egymást, hogy nászuram, nászasszony. Lányunk ugyan született három is, de másik párt választottak, ahogyan az ő fiúk is. Sajnos őt is eltemették a szülők fiatalon.
Pendzsu, ahogy a férje után mi is becézzük a nyugdíjas klub vezetője. Írtam én Müller Péter Derűs szív c. írásáról. Hát ő is egy ilyen derűs szívű ember, tul tud lépni minden nehézségen, fájdalmon, annak ellenére, hogy a sors őt sem kímélte meg ezektől.
A kisházban új lakók költöztek megint. Az itt született lányok közül a kisebbik már nem az én, hanem a lányom barátnője lett.
Aztán ők is elköltöztek, ahogyan a többiek. A telket megvették a felette lévő telekkel együtt, szép új porta került rá felül, a kis ház helyén meg gazdasági udvar van, birkák legelésznek rajta.