Azok a régi húsvétok bizony mozgalmasabbak voltak, mint a mostaniak.
A mi falunkban nem volt mindig divat a húsvéti locsolkodás. Kb. a hatvanas évek elejétől indultak el kis- és nagyfiúk, sőt meglett férfiak is, hogy meglocsolják a rokonságban lévő lányokat asszonyokat. Locsoltak az osztálytársak, barátok, nem utolsó sorban az udvarlók, ha már nagyocska volt a lány.
Nekem három lányom lévén volt locsoló bőven.
Készültünk a húsvétra süteménnyel, pogácsával, szendviccsel, sonkával és az elmaradhatatlan piros tojással. No meg pénzel a kisfiúknak.
A lányaim kiskorukban izgatottan készülődtek, szép ruhába öltöztek, úgy várták a kis gavallérokat.
A pénz egy tálkában előkészítve, a színes festett tojások az asztalon az étkekkel italokkal együtt. Gyerek csak szörpöt kapott, a felnőtt meg alkoholt.
Reklamálták is annak idején a lányaim, hogy ők miért nem mehetnek legalább délután locsolni. Jönnének délelőtt a fiúk, ők meg délután, így lenne igazságos.
A nagy igazságosztók! - Ma is azok.
Így aztán nálunk évtizedeken át csak kiadás volt húsvétkor, bevétel semmi.
Most, amikor hat fiú unokám is van lejárt a locsolkodási szokás. Az anyut meg a mamát még meglocsolják, de már a rokonokhoz, osztálytársakhoz nem mennek el még a kicsik sem, a nagyokról nem beszélve.
Engem még asszony fejjel is meglocsoltak a komák, a szomszédok, a bátyáim, a sógoraim.
Szegény uram nagy locsolkodó volt. Mindig úgy indult, hogy a komaasszonyát, aki a falu tulsó felén lakik feltétlen meg kell locsolni. A terv jó volt, csak a kivitelezés nem úgy történt. Mert hát kezdte a szomszédasszonyokkal, a sógornőkkel és ahogyan haladt egyre több jó ismerőshöz kellett feltétlen bemenni. A locsolkodás után egy pohárral ugye kötelező volt elfogyasztani. Itt bor volt, amott meg sör, hát mire a komaasszonyhoz ért bizony-bizony kapatos volt kissé.
Hazafelé megint csak betévedt ide-oda, hiszen olyan sok jó embere volt. Estével hazaérkezvén még az is nagy teljesítmény volt részéről, hogy az ebédlőben lévő heverőig eljusson.
Persze a többi locsolkodó férfival is megesett ugyanez - tisztelet a kivételnek.
Szegény koma, aki már szintén a temetőben van a többi jó baráttal együtt biciklivel járt locsolni. A mi utcánk kicsit lejtős, ami szokatlan az alföldön, ő meg jött a járdán gyorsan lefelé. A beton villanyoszlop lehorzsolta a fülét, vérzett erősen. Én ijedten törölgettem, ő meg nevetve mondta:
"Az semmi, de a két üveg sör ami a zsebemben van nem tört el, az a fontos, azt a komámmal mindjárt megisszuk." Az uram már békésen aludt a heverőn, én kérleltem, hogy ne költse fel.
Ám a koma olyan hangosan szólongatta, hogy mindjárt megébredt. Megitták a két sört, meg még kettőt az asztalról, úgyhogy nótázás lett a vége. Nem mondanám, hogy el voltam ragadtatva...
Istenem - bár most is itt nótáznának úgy, ahogy a többi jó barát, akik már elmentek!
Hogy szerették az életet, a víg társaságot! Ha munka volt, összefogva keményen dolgoztak, ha mulatni lehetett, akkor keményen mulattak. Éltek, míg lehetett.
A mi falunkban nem volt mindig divat a húsvéti locsolkodás. Kb. a hatvanas évek elejétől indultak el kis- és nagyfiúk, sőt meglett férfiak is, hogy meglocsolják a rokonságban lévő lányokat asszonyokat. Locsoltak az osztálytársak, barátok, nem utolsó sorban az udvarlók, ha már nagyocska volt a lány.
Nekem három lányom lévén volt locsoló bőven.
Készültünk a húsvétra süteménnyel, pogácsával, szendviccsel, sonkával és az elmaradhatatlan piros tojással. No meg pénzel a kisfiúknak.
A lányaim kiskorukban izgatottan készülődtek, szép ruhába öltöztek, úgy várták a kis gavallérokat.
A pénz egy tálkában előkészítve, a színes festett tojások az asztalon az étkekkel italokkal együtt. Gyerek csak szörpöt kapott, a felnőtt meg alkoholt.
Reklamálták is annak idején a lányaim, hogy ők miért nem mehetnek legalább délután locsolni. Jönnének délelőtt a fiúk, ők meg délután, így lenne igazságos.
A nagy igazságosztók! - Ma is azok.
Így aztán nálunk évtizedeken át csak kiadás volt húsvétkor, bevétel semmi.
Most, amikor hat fiú unokám is van lejárt a locsolkodási szokás. Az anyut meg a mamát még meglocsolják, de már a rokonokhoz, osztálytársakhoz nem mennek el még a kicsik sem, a nagyokról nem beszélve.
Engem még asszony fejjel is meglocsoltak a komák, a szomszédok, a bátyáim, a sógoraim.
Szegény uram nagy locsolkodó volt. Mindig úgy indult, hogy a komaasszonyát, aki a falu tulsó felén lakik feltétlen meg kell locsolni. A terv jó volt, csak a kivitelezés nem úgy történt. Mert hát kezdte a szomszédasszonyokkal, a sógornőkkel és ahogyan haladt egyre több jó ismerőshöz kellett feltétlen bemenni. A locsolkodás után egy pohárral ugye kötelező volt elfogyasztani. Itt bor volt, amott meg sör, hát mire a komaasszonyhoz ért bizony-bizony kapatos volt kissé.
Hazafelé megint csak betévedt ide-oda, hiszen olyan sok jó embere volt. Estével hazaérkezvén még az is nagy teljesítmény volt részéről, hogy az ebédlőben lévő heverőig eljusson.
Persze a többi locsolkodó férfival is megesett ugyanez - tisztelet a kivételnek.
Szegény koma, aki már szintén a temetőben van a többi jó baráttal együtt biciklivel járt locsolni. A mi utcánk kicsit lejtős, ami szokatlan az alföldön, ő meg jött a járdán gyorsan lefelé. A beton villanyoszlop lehorzsolta a fülét, vérzett erősen. Én ijedten törölgettem, ő meg nevetve mondta:
"Az semmi, de a két üveg sör ami a zsebemben van nem tört el, az a fontos, azt a komámmal mindjárt megisszuk." Az uram már békésen aludt a heverőn, én kérleltem, hogy ne költse fel.
Ám a koma olyan hangosan szólongatta, hogy mindjárt megébredt. Megitták a két sört, meg még kettőt az asztalról, úgyhogy nótázás lett a vége. Nem mondanám, hogy el voltam ragadtatva...
Istenem - bár most is itt nótáznának úgy, ahogy a többi jó barát, akik már elmentek!
Hogy szerették az életet, a víg társaságot! Ha munka volt, összefogva keményen dolgoztak, ha mulatni lehetett, akkor keményen mulattak. Éltek, míg lehetett.
.jpg)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése