Ilka

Gyermekkorom játszópajtásáról lesz szó az alábbiakban. Az Ilka becenevet az anyja adta neki, emlékezve egy hajdani Ilka nevű színésznőre. Bunda meg úgy lett, hogy apja szűcs mestersége folytán és megkülönböztetve őket a sok-sok Szabótól a falutól ezt a ragadványnevet kapták. Mert ragadványnév volt bőven, csaknem mindenkinek a faluban. Azt mondtuk: Úgy csúfolják. Legtöbbször nem is volt ez csúfnév valójában, hanem útalt az illető mesterségére, valamelyik őse nevére, vagy éppen egy vele történt eseményre. Volt aki haragudott ezért a ragadványnévért, volt aki beletörődéssel elfogadta.Így voltak ezzel Ilonkáék is.
Ma is emlékszem a Malomvég legutolsó portáján álló házukra. Egyszerű, hosszú parasztház volt ez:felsőház,konyha,alsóház. Az alsóház volt a lakószoba,télen itt is főztek, sőt itt volt a műhely is, ahol készültek a díszes báránybőr bekecsek, mellények, kesztyűk. Sokat jártam hozzájuk játszani. Ahogy beléptem télen a jéghideg konyhán át az alsóházba megcsapott a kikészített bőr átható szaga. Őket biztosan nem zavarta, megszokták. Ott ült Lajos bácsi a háromlábú kisszéken, kezébe az éppen soron lévő ködmönnel. Nekem mindjárt a Kincskereső Kisködmön c. Móra regényt juttatta eszembe. A felesége Margit néni a tűzhely mellé húzódva melengette kesztyűben burkolt jobbkezét. Csodálkozva néztem, hiszen az én anyám még kint téli hidegben sem viselt kesztyüt. Valami reumás betegsége lehetett Margit néninek, örökké fázott és fájt a keze. Még a főzés is nehezére esett. Ilonka báttya Jenő fiú létére hamar megtanult főzni, még palacsintát is sütött. Tavaszi,vagy nyári napokon csak füttyentett a házuk előtti Porostón szabadon legelésző tehénkéjüknek, az meg, mert annyira kezes volt hozzá ballagott, Jenő azon helyen kifejt annyi tejet amennyire szüksége volt és már kavarta,sütötte a palacsintát nekem vendég gyereknek is.
Amúgy kedves, jóravaló emberek voltak mindnyájan, bár a szülők sokat vitáztak egymással. Mi meg a díványra húzódva babáztunk. Sok-sok babaruha készült ott maradék selyemből, gyolcsból, sőt birkabőrből is a babák számára.
Amikor eljött a jó idő kint játszottunk a fészerben. Ilonka nagy ötletgazda volt, szerepet tanultunk be, vendégeket hívtunk az előadásra. Margit néni ennek sem volt elrontója a díszlethez függönyöket, anyagokat kaptunk tőle.
Közben év jött évre : Ilka szép fiatal lánnyá serdült. Megakadhatott a fiúk szeme rajta. Mi még a kis fejletlen bakfisok felnéztünk rá.
Már gyors és gépíróban jártunk mikor a mindig vidám, nevetős Ilka egyszer kitalálta menjünk el jósnőhöz. Én ugyancsak húzódoztam, nem hittem az efféle hókuszpókuszokban, de Ilka csak erősködött és kötélnek álltam. Félve kopogtunk be egy öreg satrafához, aki tenyérből jósolt. Nekem semmi lényegeset nem ígért, Ilkának a hosszú göndör hajú, fekete szemű ragyogó szépségnek hamarosan gyűrűt, esküvőt.sok gyermeket. Fúldokva kacagott, ahogy mindezt elő adta.
Hát nem jött be a jóslat. Évekig egyedül élt, elkerült Debrecenben amikor az iskoláit befejezte. Szülei öreg fejjel különváltak. Előbb az anyját vette magához, majd miután Margit néni meghalt az apját is a szárnyai alá vette és holtáig gondozta, pedig egyik szülő sem volt könnyű eset. Nehéz évek voltak ezek a számára és mégis jókedvű, vidám maradt. Nekem már nagy gyermekeim voltak, amikor hallottam, hogy van egy élettársa. Örültem neki, hogy már nincs egyedül.
Az örömben üröm vegyült, mikor jött a hír, hogy gyógyíthatatlan betegséggel küzd.Mikor már a kezelések és a betegség teljesen legyengítette, még akkor is vidáman mondta a rokonoknak. " Ne sirassatok engem, megyek előre,készítem számotokra a jó helyet." Sok éve már, hogy elment, de mindenkor jó szívvel gondolok rá . Csak remélni tudom megtalálta a jó helyet a maga és az utána menők számára.