Darázsfészek

Milyen érdekes a mi magyar nyelvünk. Egy kifejezésnek mennyi jelentése lehet. Jelen esetben a darázsfészeknek. Hát ugyebár a darázsfészek lehet a mérges rovarok fészke, a nyúlni szót hozzá adva egy kellemetlen helyzet úgyis ha belenyúlunk, úgy is ha képletesen szólva nyúlunk bele.
/na én itt most lehet, hogy az utóbbit művelem majd./ Aztán meg lehet az egy nagyon finom sütemény neve is. Ez a sütemény Kádár János bá' kedvence volt. Hogy honnét tudhatom én ezt , mindjárt elmesélem.

Volt nekem hajdanán a nyolcvanas években egy kolléganőm, akinek az anyukája János bá' szakácsa volt a hencidai erdészházban. Tőle tudom. hogy mikor kedve szottyant az öregnek Biharba leruccani ebben a vadászházban szállt meg és itt is étkezett vendégekkel, vagy azok nélkül, csak úgy szólóban. Ilyenkor megfőzette a kedvenc ételeit: a krumplilevest- mert hát " Kedves elvtársak a krumplileves az krumplileves."- idézve őt magát, meg aztán megsüttette a darázsfészket is. De azt aztán úgy kellett elkészíteni,hogy olyan könnyű,meg olyan édes,vaniliás,ropogós legyen, hogy éppen csak meg ne szólaljon. Hú de kíváncsiak voltunk mi erre a süteményre. Egyszer aztán kaptunk belőle, hogy Kádár hagyta meg, vagy külön nekünk sült azt nem tudom, de tényleg nagyon finom volt. Mindjárt el is kérük a receptet és több-kevesebb sikerrel el is készítettük. Ez a mai szerintem elég jól sikerült, még hazánk akkori feje is megnyalná a tíz újját azt hiszem. Na nem akartam dicsekedni, de így hozta a szó vagy inkább az írás.
A vadászházra is igen kíváncsiak voltunk, megfőztük Marikát vigyen el egyszer bennünket.
El jött a nagy alkalom, nem volt egy szál vendég sem a vadászházban, hát bepattantunk a tsz. személyautójába öten és átkocsikáztunk a hencidai határba.
Egy szép tornácos házat találtunk, rendezett kertel, sok virággal. Bent koloniál bútorral ízlésesen berendezett nappalit láttunk, óriási ebédlőt nagy asztallal, sok székkel. A falakat az elejtett állatok agancsai, bőre díszítették. Bevallom egy kicsit meg voltunk illetődve. Bármennyire tagadnám az átlag magyar aki nem látott a kártyák mögé igenis tisztelte és szerette Kádárt.
Aztán mikor jött a rendszer váltás és kiderültek a disznóságok csak néztünk nagyot. Hát lehet ez?- ezt kérdeztük, ez a kormányfő, aki úgy látszott szereti az egyszerű embereket, hiszen belőlük valónak vallotta magát ilyen képmutató volt? Vagy bábuként mozgatták láthatatlan erők a háttérből? Persze az sem szól a mentségére. Én láttam az utolsó felszólalását később a tv-ben és bár akkor már nem volt önmaga, inkább egy szánalmas,beteg ember, azt szűrtem le, hogy iszonyatos félelem van benne a jövőt illetően. Ám a sors mindent elrendezett, meghalt mielőtt felelősségre vonhatták volna.
Utána jött a demokrácia, a szólásszabadság, beszélhetünk kedvünkre, de ha az életünkel nem is játszhatnak a sorsunkat most is ott fent döntik el.

A legvidámabb barakk idején

Brigádmozgalom anno.

A nyolcvanas évek elején még javában virágzott a szocialista brigád mozgalom szövetkezetünkben. Volt műbőrkötéses brigádnapló minden ágazatnak, ahova be kellett vezetni, képekkel illusztrálni mikor és mennyi időt töltöttünk együtt. Jó lenne ezeket a brigádnaplókat újra lapozgatni, lehetne nagyokat röhögni. Mert hát bizony némelyik napló írnok nem volt a szépírás és a fogalmazás nagymestere. Füllenteni viszont kénytelen volt annak érdekében, hogy az ő brigádja túlszárnyalja a kötelező együtt töltött óraszámot- úgymint: társadalmi munka, közös kirándulás, színházlátogatás tekintetében.

A kultúra jegyében színházlátogatásra is jártunk. Egy része a társaságnak imádta a színházi előadásokat, de a másik része? - hát... Amikor Csehov: Három nővér c. művét néztük meg némelyek horkolva aludtak a bársonyszékekben. Becsületünkre legyen mondva nekünk nőknek, ezek azért férfiak voltak, akik egy kis házi pálinkával indították az estét. Igyekeztünk őket felrázogatni, nem nagy sikerrel.

Viszont a közös kirándulásokon mindenki jól érezte magát. 1980-ban felfutóban volt a tsz, a beruházásokra felvett hosszú lejáratú hiteleket egy ideig még fizetni sem kellett, így még egy kiránduló buszra is futotta. Hétvégeken mindig más és más brigád, vagy kettő összefogva kereste fel az ország szép helyeit. Oda-vissza úton ment a móka, kacagás, nótázás, a célállomáson meg csak bámult a csapat mennyi gyönyörűség van a mi országunkban. S mindez egy fillérbe sem került nekünk utazóknak. Természetbeni juttatásként fogtuk fel, nem gondolva azzal, hogy a későbbi csődhöz a brigádmozgalom, mint olyan szintén hozzájárult. Hiszen a legvidámabb barakk idejét éltük nem igaz?