Aratás idején

Péter-Pálkor megszakadt a búza töve, elérkezett az aratás ideje.
Az időjárás az ilyenkor évszázadok óta megszokott forró, nyári meleg. Ma már légkondis kombájnban ülnek az aratók, bezárják az ablakokat és csak kívül kavarog a por, süt a nap ezerrel. A búzaszemek ömlenek a pótkocsikra, a vezetők már szállítják is a szárítókban a kész gabonát.

Nem így volt ez hajdanán. Még a paraszt embereknek is embert próbáló volt az aratás, pedig ők tavasztól ősz végéig a mezőkön dolgoztak. Micsoda fizikai állóképesség kellett ahhoz, hogy hajnaltól-estig dolgozzanak.
Még csak a hold világított, már indultak a férfiak kötelet vetni. A levágott búza szárakat vízben áztatták kicsit, megsodorták és sorban rakták. Pirkadatra megérkeztek az asszony személyek és a napfeljöttével reggeliztek. Szalonna kenyérrel, gyümölcs járta. Előtte egy kupica pálinka, utána jóféle házibor, de csak mértékkel, egy-egy pohárral. Mikor a nap felszárította a harmatot megkezdődött a munka.
Elől a markos férfiember nagy ívben rendre kaszálta a megérett búzát, mögötte a marokszedő, asszony, vagy fiatal lány lerakta a kötelet és kévét szedett a sarlőval a levágott rendből, rárakta a kötélre. A bekötés általában az idősebb nagyapák feladata volt. Délig folyt a munka egy-egy cigaretta szünetre álltak meg a férfiak, vagy ittak a nőkkel együtt a tikkasztó melegben. Délre megérkezett az ebéd, amit általában a kamasz lányok szállítottak ki kosárban ki gyalogosan, ki kerékpárral.
Bármilyen messze volt a terület a falutól, úgy kellett a főzést megszervezni, hogy délre érjen ki az ebéd. Ekkor a hűvös fák alá -ha volt fa - vonult a társaság és elfogyasztotta az ebédet.
Én is hordtam több km-re, már tíz órakor elindított anyukám, hogy kiérjek délre.
Az ebédnek aratáskor táplálónak kellett lenni. Ha nem is volt hús köznapokon, aratáskor minden nap hús került a fazékban. Csirkéből húsleves, a főt húst kirántották és dísztelt krumplit, uborka salátával raktak mellé. Vagy hidegre hűtött tejfeles bableves, csirkepaprikás. Az ebédet kiszállító gyermekek mindig együtt ettek az aratókkal. . Egy fél óra pihenő következett az ebéd után, volt aki, pl. az én apám még aludni is tudott az arcára tett kalappal a szűk pihenő alatt.
Aztán a munka folytatódott késő délutánig. Este felé a kévéket összehordták és keresztekben rakták. A legfelső kereszt volt a pap. Az asszonyok ekkor már haza mentek, mert otthon éhesen várta őket a sok állat. Etettek és vacsorát készítettek.
Úgy tíz óra körül talán már ágyban is kerültek és a virradat már fent találta őket.
Egyetlen nyáron voltam marokszedő, akkor is úgy, hogy az öt évvel idősebb bátyám szedte az egyik rendet, én a másikat. Jó tövises volt a búza, össze-vissza szúrta a kezem. Reggel-este a szúnyogok csíptek, nappal meg folyt rajtunk az izzadság a meleg miatt , a por belepte, akkor meg az viszketett.
Nem volt egy leányálom, el is mentem ősztől tovább tanulni, rájöttem nem nekem való ez a nehéz munka.