Nyár van,nyár.

Klíma változás ide vagy oda, régen is voltak forró nyári napok. 

Visszaemlékszem a talán 70 évvel ezelőtti nyárra és annak egy forró délutánjára. Annyira meleg volt, hogy mi gyerekek én 8, a bátyám 13 évesen ki sem dugtuk az orrunkat az ajtón. Anyukám takarókat terített a mozaikkal kirakott nagy konyhánk kövére és ott hűsöltünk a  egy-egy könyvel a kezünkben. A nagy konyha és a nagy ház nem volt használatban csak vendégség idején. Lent a kis konyhában, vagy még attól is lejjebb a nyári konyhában folyt a főzés. Azon a napon egy nagy fazék frissen szedett zöldbableves, tejfelesen, babérlevéllel, kicsi só,kicsi cukor, kicsi ecet hozzáadásával. Hogy az milyen finom volt délutánra kihűlve! Jártunk is rá rendesen. Biztos volt második fogás is, lehet, hogy fánk, arra már nem emlékszem, de a ma főzött idei első bableves eszemben juttatta azt a délutánt. 

Kint szikrázott a nap, a virágoskertben kókadoztak a virágok, egy fuvallat felkavarta a port a szekérbejárón. A tyúkok tátogtak, a kacsáknak, libáknak jobb dolguk volt a kanálisba úszkálhattak. 

Aztán mikor lefelé hanyatlott a nap engedélyt kaptunk arra, hogy fürödni menjünk a Berettyóra. "Aztán vigyázzatok,hogy bele ne fulladjatok, mert agyon ütlek benneteket" hangzott el a tréfás utasítás. Mentünk a Porostón, a kertek alatt, még mindig meleg volt, alig vártuk, hogy megmártózzunk a libafürösztőben. Ott volt a legsekélyebb as víz. Hideg volt nagyon elsőre, meg sáros a széle, míg beértünk a közepére, ahol már homokos volt a sodrástól.Bemerészkedtünk, lemosakodtunk és csak apránként ereszkedtünk a hideg vízbe. Pár perc után egészen kellemes lett, pancsoltunk az ott lévő gyerekekkel. A bátyám mindjárt rábízott egy nagyobb gyerekre és elment úszni a kettős zsiliphez. Ahogy lement a nap, egyre melegebbnek éreztük a vizet és nem nagyon akaródzott kikecmeregni belőle. De jött a felszólítás indulunk haza. 

Én nem mondom, hogy kristálytiszta volt a Berettyó, mindig is sárgás színű volt a hordaléktól, de nem volt fertőzött, nem engedtek bele mindenfélét. Bár a teheneket, lovakat ott fürösztötték, meg a libákat tépés előtt. A sodrás mindig lejjebb vitte a szemetet, meg fene tudja nem volt nekünk semmi bajunk,sem a Berettyó vizétől, sem a mezítláb járástól, sem az éretlen gyümölcstől...na attól néha. Falusi gyerekek voltunk, eperfára másztunk, teletömtük magunkat fekete eperrel, mindenünk szutykos lett tőle, de nem bántuk. Este lefekvés előtt lemostuk, szabadok voltunk, mint a madár. 

"Szép gyermekkor jöjj vissza egy szóra..." Most visszajött az én emlékezetemben.