Karácsonyi pillanatok

Karácsony másnapján Debrecenbe utaztam a lányomhoz és az unokámhoz. A csatlakozásra közel háromnegyed órát kellett várjak. Beültem a váróterembe, ahova kis idő múltán bejött egy család: apa, lánya és a kisfia. A fiú elég hisztisen viselkedett,minden áron bele akart nézni az apánál lévő ajándék szatyorba, az apa durván rászólt, majd a kezét is ráemelte. Látszott, hogy ez nem első eset, mert a gyerek ijedten kapta arca elé mindkét kezét. Csendesen sídogált. Ekkor egy másik család érkezett. Mint az orgonasíp vonult be hat gyerek - fiúk,lányok vegyesen. Mögöttük a szülők. Csendesen leültek a padokra, az anya pár perc múlva kibontotta az úti csomagot és minden gyereknek egy-egy nagy szelet mákos bejglit nyújtott. A másik oldalból nézte ezt a sírdogáló gyerek, mindjárt kapott ő is egy nagy darab süteményt. Aztán kártyát vettek elő a gyerekek és azt rakosgatták. Volt közöttük egy dwan kóros kislány, az félrehúzódva üldögélt. Hol egyik, hol a másik gyerek ment oda hozzá és megsimogatta az arcát. Ahogy az apa is megölelgette hol az egyik, hol a másik gyereket, majd a vékony fáradt arcú asszonykáját is. Úgy meghatódtam a látványtól. Megszólítani resteltem őket, pedig szívem szerint gratuláltam volna a népes családhoz. Hogy édes gyerekeik voltak e, vagy esetleg kihelyezett gyerekek nem tudom, de olyan béke és szeretet vette körül őket, hogy azóta is előttem vannak. Igazi karácsonyi ajándék volt látni őket.