Régiek, akik már csak az emlékeinkben élnek.

Ó! Istenem! -mennyien, de mennyien pihennek már a mi szép, gondozott temetőnkben. Ott már jó, nagyon jó. Nem fáj semmi, sem testi, sem lelki bajok. Csend van, csak a rigók énekelnek nyaranta, télen meg puha hótakaró borítja a sírokat.
Nézem a sírkövek sorát és felidézem magamban  az alattuk pihenőket.

Esti iskolások 1970. Mennyi-mennyi emlékekben élő,kedves arc. Azért néhányan még köztünk élnek, de többen már a temető lakói, köztük az én párom is, balról a második. 

Zenészeink húzzák.
Cs Kun Gyula jobb szélen volt a prímás. Mindenkinek elhúzta a nótáját, ha kérte. Húzta a talpalávalót kivilágos reggelig a bandájával, húzta a kísérőt, húzta az éjjeli zenét a lányok ablakánál. Menyasszonytánckor találóan választott zenét, énekelte is hozzá. Nekünk, mivel három lányunk született, mindig azt húzta: Egy asszonynak kilenc lánya, nem győzi számlálni...
Mellette Kovács Mihály, akit kis termete miatt Kiss Mihálynak hívtak. Mellette F Nagy Gyula bácsi, Cs Kun Lajos bácsi a bőgős, Huszti Gyula bácsi az örök vicc faragó. 

Szakácsok egy lagziban.
Jobbról-balra: Vadász Mihály bácsi , Kun M Ferencné Juliska néni,Olajos Pista, Balogh Magda Szabó Piri, Vadász Mihályné, Olajos Sándorné Irénke néni, Harasztosi Albertné, Szepesi Mihályné Piri néni, elől a fakanállal B Nagy Sanyi.
Kinek a lagzija lehetett - nem tudom. A csoportból két személy van még köztünk, a többiek rég elmentek.
Egy-egy ember, egy-egy regényes történet. Mert az életünk, akár egy regény is lehetne.