Csarnok

Így hívtuk a tejbegyűjtőt, amíg működött. Van annak már hatvan éve is talán, hogy elkezdtem csarnokba járni. Előbb csak a nálam öt évvel idősebb bátyámat kísértem, akár egy kiscsikó, de amikor elment tovább tanulni rám került a sor. Ó!- akkor még nem voltak olyan német tehenek, akik akár harminc liter tejet is adtak naponként. Egy, vagy két tehénke szolgálta a családot és csak a felesleget vittük csarnokba. Ha egy tehén volt, akkor lovak is voltak a háznál az örökölt, vagy bérelt földek megművelésére. Ha kettő, akkor bizony befogták őket a szekér, sőt az eke elé is, nem is adtak a nehéz munka után csak pár liter tejet. 

Hát vittük vígan mi gyerekek külön e célra árult, zománcos 3-4 literes tejeskannában. Ellés után sorra kerültek a vízhordó kannák is, cserélgettük jobb kéz-bal kéz menet közben, vagy kicsit lerakva pihentünk kicsit. Bicikli csak elvétve volt akkor még a faluban, így cipekedni kellett akár tetszett, akár nem. 
Miután átvette tőlünk a tejet az éppen soron lévő csarnokos néha elég hosszú sorban állás után, a közeli csarnok kúthoz mentünk, ott megint kivárva a sorunkat kiöblítettük a kannákat artézi vízzel egyszer-kétszer-háromszor és utána teleengedve a kannát hazacipeltük az ivásra, főzésre használt vizet. Ha néha kicsit zavaros volt ez a víz a rossz öblítés miatt, hát kaptunk némi szidást otthon. 
A tejet kétszer adtuk le a begyűjtőbe reggel és este. Reggel még iskola előtt sietve, este viszont, főleg tavasztól-télig, ha jó volt az idő el tereficséltünk. Kitárgyaltuk mi érdekes dolog történt aznap, vagy azt, hogy  mit hallottunk sorban állás közben, mert folyt ott mindenről szó, néha még olyan dologról is, ami nem a mi fülünknek való volt.Még az is megtörtént, hogy össze vitatkoztak a várakozók valamint, vagy a tej átvevővel gyűlt meg a bajuk. Vizsgálták a tej tisztaságát és a zsírtartalmat, ebből aztán olykor parázs viták származtak. A csarnokos védte a maga igazát, mutatta az üvegcsékben vizsgált tejet, hogy hát nem megfelelő a tisztaság, vagy híg a tej, netán vizezve van, a gazda meg tiltakozott, némelyik olyan mérgesen, hogy még az is előfordult, hogy a kanna tej az átvevő fején landolt. 
Ezt aztán napokig tárgyalta az egész falu. Hol volt a turpisság, az átvevőnél, aki esetleg saját zsebre dolgozott, vagy az átadónál, aki szintén, nemigen derült ki. Hogy-hogy nem, azt látni lehetett, hogy a csarnokosok egy idő után kezdtek megtollasodni, pedig hát a fizetésük nem volt valami magas. Persze az is lehet, hogy másból volt a jövedelmük, de az emberek már ilyenek, az gyanakszik a legjobban, akinek szintén vaj van a fején. 
Ahogy aztán teltek az évek már nem egymást kísérgettük esténként mi kislányok, hanem megjelent egy-egy fiatalember is udvarlás céljából. A csarnok jó alkalom volt a találkozásokra. Sok szerelem szövődött esténként hazafelé menet, aminek lakodalom lett a vége. 
A régi, korszerűtlen épűlet helyett újat építettek a falu végén. Ekkor már minden háznál volt kerékpár, azzal szállítottuk az egyre növekvő mennyiséget, vagy a tehenek számának növekedése, vagy a fajtája miatt  és a kisgyerekekből családos asszonyok, férfiak lettek. Egy ideig maguk hordták a tejet, aztán mikor cseperedtek a gyerekeik őket küldték csarnokba. Minden alkalommal elmondva, hogy a biciklijükkel vigyázzanak a forgalmas kocsiúton. 
Ma talán három-négy család foglalkozik tehéntartással, de ott aztán nagy a létszám és saját tejhűtővel rendelkeznek. Naponta egyszer a tejeskocsi a házuktól szállítja el a tejet.
A boltokban árulják jó drágán a zacskós friss  és dobozos tartós tejet , meg a tejharmatnak nevezett műtejet. A porták istállói meg üresen ásítanak.
Járja a falut egy tejet-tejfelt-túrót árusító kocsi is hangos zenéléssel: "Boci-boci tarka, se füle, se farka. Oda megyünk lakni, ahol tejet kapni."