Vissza az időben.

    Képzeletbeli utazás az időben, avagy milyen lehetett hajdanán  falunk Szentpéterszeg és hogyan élhettek benne őseink.
  

  Repüljünk vissza képzeletben 160-180 esztendőt és nézzük meg, milyen volt kis falunk akkoriban!A jószerével a főutcából álló falut füves térség vette körül, itt-ott mocsaras, zsombékos foltokkal. A falu közepén zsindelytetős templom, szemben vele magasabb, több helységes lelkészi lakás állt. Sárból vert, alacsony parasztházak és néhány módosabb, magasabb, vályogból épült ház szegélyezte a földutat.A pici tűzfalas, kontyos parasztházakon az utca felé két ablak nézett apró, vaksi szemekkel. A kert felől a házon középütt az udvarra nyílott a pitvarajtó; az ajtó mellett jobbról pici ablak, balról a padlásfeljáró ajtaja volt. Az alsó része a háznak kamraként szolgált. A padlás a szemes termények tároló helye volt. A ház frontjában néhány gazdasági épület állt. A módosabbaknál volt ló- és tehénistálló, disznóól, baromfi ól, csűr, a csűr alatt pince. A szegényebbeknél fészerszerű építményekben egy-két malackát, pár tyúkot tartottak. A krumplit, káposztát, zöldségféléket földbe ásott, kerek vermekben tárolták. Az utca felől a kerítés deszkából vagy napraforgókóróból készült.A porták mutatták a család vagyoni állapotát. Cselédek, kisbérlők lakták az alacsony, szegényes házakat; földdel rendelkező gazdák a nagyobbakat. Járda, kövesút nem volt a faluban. Az udvarokon az ásott kutak kútágasukkal ágaskodtak. Itt itatták az állatokat és a konyhára is innen vittek vizet. Az ivásra, főzésre használt vizet a Berettyóból hordták az asszonyok és a nagyobb gyerekek. A mosás is a folyón történt, a mosott ruhát a füvön szárítgatták. A nagy sodrású, tiszta vizű Berettyó nyáron a szórakozás színtere volt. Ide jártak fürdeni a fiatalok, igaz, itt mosták le az állatokat is.A házakban a konyhából nyílott  őseink hálószobája. A nagy ház jószerével ágyakkal volt berendezve. A családokban általában sok volt a gyermek, sok helyen még az előző, elidősödött generáció is a nagy házban vagy a kamrából kialakított alsóházban lakott. 

 A házat a kemence uralta. A kemencébe télvíz idején reggel és délután is befűtöttek, és itt sült a család kenyere is heti vagy kétheti rendszerességgel, a család létszámától függően. A kenyérsütés a gazdasszony feladata volt, de a tizenkét év körüli lányok már besegítettek a tészta dagasztásába. Egy-egy sütéskor három nagy kerek kenyér sült és a tésztából szakított kis cipók adták az aznapi reggelit. A kenyeret forró nyarakon is meg kellett sütni, ám ilyenkor olyan meleg volt a házban, hogy aki tehette, a szabadban éjszakázott. Sütöttek még kenyértésztából lángost a kemence meleg kövén és kenyérlepényt tepsiben. A lángost tejfellel kenték meg, a lepényt kapros túróval töltötték. A kemencében sült krumpli, sült tök, de bableves is főtt, füstölt hússal vagy töltött káposzta. Vasárnap, amíg templomban volt a család, a kemencében főtt az aranysárga tyúkhúsleves.

Az ablak alatt egy nagy karos lóca állott, előtte egy nagy asztal, kisebb lócával vagy székekkel körülvéve. Itt étkezett a családfő, a nagyobb családtagok és a béres is, ha volt a családnál.A gyerekek a kemencepadkánál lévő kis asztalnál ettek. Az anya a nagy asztal sarkánál vagy a gyerekek közé ülve evett, tányérját kezében tartva állt a családtagok rendelkezésére. Az idős nagyszülők is inkább a gyermekek és a kemence közelében étkeztek.Volt még a házban egy-egy komód a sarokban, téka a falon; vásári portékát, festett cserépedényeket tartottak bennük. A ruhaneműt láda őrizte, a lábbelik, csizmák szegre akasztva lógtak a falon. Az ablakon kézzel szőtt, színes fonállal mintázott függönyök lógtak. Az ágyakat vásári takarókkal fedték. Gerendáról lelógó petróleumlámpa világította meg esténként a házat.A kemencét a pitvarból fűtötték. Szabad kémény volt, az alatta lévő berakott pórban készült az étel. A főző- és étkezési edényeket stelázsin és a falra akasztva tárolták. Volt még ott egy úgynevezett asztalszék. Ez egy alacsony asztalka volt, amelyet a főzés során tárolási célra használtak

Mivel sem járda, sem köves út nem volt a faluban, sáros időben nehéz volt a közlekedés. A földekre gyalogosan vagy ló-, illetve tehénszekérrel jártak. A föld megművelését, a termés betakarítását többnyire kézi erővel végezték. Ekét szántáskor, vetőgépet a szemes termények vetésénél használtak. A kalászosokat zsákból kézzel szórták a földekre, utána beboronálták. Akiknek nem volt lova, tehene, másokkal műveltette a földjét. Fizetségként saját két keze erejével szolgált.A káptalani birtok Tépe határában, a falutól jó öt kilométerre volt. Ide gyalogoltak ki napszámba a szegényebbek. A birtokostól vagy a módosabb gazdáktól béreltek felesben, harmadában egy-egy kis földecskét.A templom mellett volt egy fiú és egy lány iskola, ahol írni, olvasni, számolni úgy-ahogy meg tanultak a gyerekek. Általában négy osztályt jártak, mert tíz év felett már munkára voltak fogva. Sok gyermek, főleg a káptalani birtokon lakók egyáltalán nem jártak iskolába. Ők analfabéták maradtak. Az iskolában a gyermekek magyarul tanultak, de hivatalos helyen a német nyelv volt a kötelező. Ezért a felnőttek ügyeik intézését a helyi bíróra, jegyzőre bízták. Osztrák uralom alatt állott az ország.

A nők ezekben az időkben hosszú szoknyát hordtak, amely nyáron vékonyabb anyagból, télen vastag posztóból készült. Hozzá pruszlikot (bő ujjú inget), mellényt viseltek. Télen kis ködmönnel vagy nagy nyakbavaló berlinerkendővel védték magukat a hidegtől. A fejüket nyáron delin kendővel, télen posztókendővel kötötték be. Színes ruha csak a lányoknak dukált, a menyecskéknek már vissza fogottabban kellett öltözniük. Harminc év fölött már csak a barna és a fekete színű ruha volt elfogadott. A nők akkoriban idő előtt öregnek látszottak.

A férfiak a munkában bő szárú inget és bő gatyát viseltek csizmával. Ünnepi alkalmakkor fekete szövet vagy posztó priccses nadrágot, magas szárú bokszcsizmát, fehér, magas gallérú inget, fekete mellényt, kiskabátot hordtak. A téli felső viselet fekete posztó rövid kabát volt kucsmával, nyáron kalapot hordtak.A gyerekek (fiúk, lányok egyaránt) egész kis korban pendelyt (rövid ruhácskát) viseltek, később a kislányok térd alá érő, delénből vagy parkettből (ünneplőre selyemből) készült ruhát hordtak, pamutharisnyával, száras cipővel vagy csizmácskával. A fiú gyerekek a felnőttekhez hasonlóan bő inget, gatyát, fekete mellénykét, csizmát viseltek. A nyári hétköznapokon, hogy kíméljék a lábbeliket, mezítláb jártak.A kisfiúk haját csaknem kopaszra nyírták, a lányok haját két ágú varkocsba fonták, színes szalagot kötöttek belé. Az asszonyok haja simán hátrafésült kontyba volt csavarva. Hajadonfőt csak a lányoknak illett lenni, ahogyan azt a „hajadon” szavunk is mutatja.A gyermekek nyolc-tíz éves kortól besegítettek a munkálatokba. Kezdetben az állatokat őrizték, később a fiúk a mezei munkákba, a lányok a ház körüli teendőkbe segítettek be. Tizenkét éves kor után, betakarítás idején fiúk és lányok egyaránt mentek a földekre.Az ük szüleink ilyen körülmények közé születhettek és a falu többi lakójához hasonlóan élhették le egész életüket.Hol, miként szerették meg egymást? Isten útjai kifürkészhetetlenek. Soha nem tudhatjuk meg, hogy miért pont egymást választották, amikor rajtuk kívül még annyi fiú és lány volt a faluban.A gyerekek és fiatalok kedvelt találkozási helye volt a kertek alatti füves térség, a Porostó. Itt őrizték a lányok a libákat, a fiúk a birkákat, teheneket, lovakat. A Porostó nagy játékok, gyermekkori szerelmek színtere volt.

 Másik találkozási hely a templom volt, igaz, hogy itt csak a szemek beszélhettek.
 A fiatalok a karzaton ültek, balról a lányok, jobbról a fiúk. A karzat két fele messze volt egymástól. A lenti padokban az elosztás a fentiekhez hasonlóan alakult: balról az asszonyok, jobbról a férfiak ültek. Az emberek szívesen jártak templomba. A református lelkész a Bibliából vett idézeteket magyarázva szépen okította őket. Meg aztán, ilyenkor ott lehetett hagyni a munkát, fel lehetett venni az ünneplő ruhát és kicsit kiszakadtak  a mindennapok egyhangúságából.Vasárnap délután a főutca volt a korzó, ahol a lányok ünneplőbe öltözve, kart karba öltve sétálgattak. A fiúk a sarkokon lesték őket és ha úgy alakult, pár szót váltottak egymással.

A dörzsölő is fontos helye volt a találkozásnak, a szórakozásnak. A kender feldolgozásának egyik fázisát végezték el a dörzsölőben a lányok és a fiatalabb asszonyok. A dörzsölő mindig egy lányos háznál volt, ahol összejöttek a barátnők, rokonok és szomszédasszonyok. A munka során a kendert mezítláb a sarkukkal, talpukkal dörzsölték puhára. Később megjelentek a legények, fiatal férjek is nótaszóval, zenésszel és munka közben folyt az évődés, a nóta és munka után a tánc.Még ennél is látványosabb barátságok, szerelmek szövődtek a lakodalom előtti csigacsinálókban és a lakodalmakban. A menyasszony szüleinek házánál gyűltek össze a lagziba meghívott lányok, asszonyok a nagy napot megelőző vasárnap, hogy elkészítsék a lakodalmi húslevesbe való csigatésztát. Kézzel gyúrták, nyújtófával nyújtották, csigacsináló segítségével készült ez az ünnepi levestészta. Természetesen itt is jelen voltak a férfiak, folyt a viccelődés, beszélgetés, nótázás a munka alatt. Munka után kalács, meleg bor, tejeskávé várta a vendégeket, aztán következett a tánc hajnali egy-két óráig. A legények már itt kinézték maguknak azt a lányt, akivel az esküvőre párban mentek és akivel a lagzin együtt szórakoztak.A lakodalom általában szombaton volt, de előfordult, hogy szerdán tartották. Az ünnepség 9-10 óra körül kezdődött a lányos háznál. 12 órakor indult a násznép az esküvőre. Onnan visszaérkezvén ebéd várta őket, ami legtöbbször birkapaprikás volt. Hozzá jó házi bort ittak, utána süteményként fánkot, csörögét szolgáltak fel. Ebéd után estig folyt a nótázás, beszélgetés, tánc a zenészek közreműködésével. Sötétedés után elbúcsúzott a menyasszony a szüleitől, testvéreitől, barátnőitől, rokonaitól és a násznép elkísérte a vőlegény szüleinek házához. Itt kaláccsal, meleg borral várták a násznépet, majd a vendégek hazamentek. 8-9 óra körül, az esti vacsorára csak azok jöttek vissza, akik a vőlegény szülei által lettek meghívva. A „hérísz”, a menyasszony szülei és legközelebbi rokonai közvetlen a vacsora előtt érkezett. A menü húsleves volt csigatésztával, borjúpaprikás, bor, sütemény. Vacsora után éjfélig táncoltak. Éjfélkor következett a menyasszonytánc. A vőfély, aki a lakodalmat levezette, egy tálat tett az asztalra. Az ara levetette a menyasszonyi ruhát és újasszony-ruhába (feketébe) öltözött. Copfját kibontották, haját felkontyolták és kendővel bekötötték. Elkezdődött a menyasszonytánc az új asszonnyal és az új emberrel. Tánc után pénzt tettek a vendégek a tálba. A pénz összege attól függött, hogy milyen rokoni viszonyban állt a vendég az ifjú párral. Nem volt nagy összeg, ami a tálban összegyűlt, de elégnek bizonyult arra, hogy az új pár a pénzzel és az ajándékba kapott háztartási eszközökkel elkezdje a közös életet. A fiúk rendszerint 19-26 évesen, a lányok 17-19 évesen házasodtak. Általában egy éven belül megérkezett az első gyermek, s aztán hamarosan a többi.Akinek tehetsége volt, saját kis házat épített, de a többség a szülőknél vagy nagyszülőknél húzta meg magát. Nehéz elképzelni, miképp fértek el annyian. A szegényebb családból származó új házasok harmadában, felesben földet béreltek, állatokat tartottak. Eladták a felesleget, ebből ruházkodtak vagy gyűjtögettek saját házra, földre, de a gyermek rendszerint előbb jött, mint a megtollasodás.Dédszüleink világra jöttekor a családok éppúgy éltek, mint sok generációval korábban.Ezekben az időkben a politikai viszonyok rosszabbak voltak, mint korábban. Az 1848-as forradalom és szabadságharc leverése után következtek a megtorlások. Falunkból  is harcolt huszonöt férfi a szabadságharcban, közülük többen meghaltak. 
  A paraszti élet folytonosságot követelt. Szántani, vetni, betakarítani kellett. A saját szükségleten felüli állatállományt eladták, az árából lehetett venni ruhát, cipőt, pár bútordarabot. A férjhez menő lányok stafírungját saját erőből állítottak elő. A megtermelt kendert áztatták, csépelték, dörzsölték, fonták, szőtték. Vásznat készítettek belőle ágyneműnek, törülközőnek, abrosznak, sőt ruhaneműnek is. Libákat neveltek, a tollukkal tömték a dunyhát, párnát. Az ágyat, komódot, asztalt, lócát asztalossal készíttettek.A végtelen tánc soha nem állt meg. Ha nehezen is, de lakodalmat rendeztek a szülők a fiatalok számára, miután Isten segítségével meg a két szép szemükkel egymásra találtak. Dédszüleink összeházasodtak és megszülettek a nagyszüleink.A kiegyezés utáni években némiképp fellélegzett az ország. A szorgalmasan dolgozó családok meggazdagodhattak, főleg azok, akik a szorgalmuk mellé földet, házat örököltek. A gazdagodás jele elsősorban a föld, másodsorban a mívesebb lakóház és a hozzátartozó istállók voltak. Az 1842-ben telepített szőlők és gyümölcsösök bőven teremtek és jó pénzt hoztak a hozzáértő gazdáknak.Persze, csak egy kisebb réteg élt jól falun. A lakosság nagyobbik része még mindig cselédként, kisbérlőként, pásztorként tengette az életét. Ezeknek a családoknak az élete szinte semmit nem változott az eltelt évtizedekben. A legszegényebbek a pásztorok voltak, akik a falu külső legelőin ménest, gulyát, csordát, csürhét őriztek. Voltak rideg pásztorok, akik tavasztól késő őszig kint éltek az állatokkal. A ménesben fiatal csikókat, a gulyán fiatal borjakat őriztek így. A tavasszal kihajtott állatok ősszel már nagy hassal, vemhesen kerültek haza. Volt hazajáró csorda is: reggel kihajtották, este hazahajtották a fejősteheneket, kocákat, malacokat. Be kellett tanítani az állatokat, hogy megismerjék a hazafelé vezető utat. Később már maguktól hazataláltak és bementek a helyükre a nyitott kapukon.A nagyszüleim gyermekként, majd felnőttként élték a falusi emberek megszokott paraszti életét. A ritmus ugyanaz volt, mint ötven, nyolcvan évvel azelőtt. A gyarapodó földek egyre több munkáskezet kívántak. Talán azért is született sok gyermek falun, hogy felnövekedvén besegítsenek a gazdaságban. A módosabb gazdák a szegényebb családok férfitagjait béresként, a nagyobb lányokat napszámosként foglalkoztatták.

Ahogy a termés is megérik, nagyszüleink is megértek a házasságra, miután megtalálták a párjukat. És az elődök ritmusa szerint hamarosan megszületett édesapánk és édesanyánk.