Motoron

Motoron /Szívvídámításul/

Úgy ötven éve, lehet, hogy épp annyi vett az én párom egy danubia motorkerékpárt Újfaluban az akkor még vasboltban. Nem volt egy jó választás, mert már az első úton sem hozta haza a tulajt a maga erejéből.Valami gyújtáshiba volt az oka, de lefőve, verejtékezve,gyalog tolta haza a Berettyó partján. Sajnáltam is, meg bosszankodtam is, ki adtunk a nehezen kuporgatott pénzt és így beleválasztott. Szerelő, nézegetés gyertyacsere, egy kis iszogatás közben, mert faluhelyen anélkül nem történhet semmi. Mester berúgta, mármint a motort, lehet egy kicsit magát is, indult egy pöccintésre. Oké.
Megyünk vasárnap Szoboszlóra a strandra. Oda csak háromszor állt le. Melegszik, mondta az uram, pihentetjük. Álltunk, vagy ültünk valamennyit az árokszélen, aztán beindult megint. A fürdőzés kitűnő volt, csak egy kicsit elbágyasztott minket. A motort is, pedig csak a parkolóban ácsorgott a strandolás alatt, várva ránk. Na elindultunk. A városból, ami lehet, hogy akkor még falu volt, kivitt minket, de aztán megállt egyszer, leállt kétszer-háromszor.Végre elhagytuk Újfalut, a Vilma kanyart is - ez egy kis tanya volt- már a kiserdőnél jártunk, úgy kb. 2 km-re a falutól, mikor negyedszer is beköpte a gyertyát. -Hát-mondom én, ezóta már gyalog is hazaértem volna. Nem szólt a párocskám egy szót sem, helyette mérgesen berúgta a motort. Azannyát! -Hát nem beindult! Az meg rápattant és elviharzott. Hallgatni arany -jutott eszembe a mondás, de nem az a fajta voltam, vagyok, aki ne mondja ki amit gondol. Hazaballagtam hát, végig a vasárnap estefelé kint üldögélő falusiak kereszttüzében. Többen is megkérdezték - Te honnan jössz így gyalogosan? A szőlőskertből? Ráhagytam mérgesen, de mire haza értem a falu túlsó végére,elment a mérgem. -Na már itt is vagy? -kérdezte az uram nevetve? Kiszámoltad ki a gyorsabb, te vagy a motorunk? Nevettem én is, fogadva, de soha nem betartva, hogy előbb számolok tízig, aztán beszélek.

Régiek, akik már csak az emlékeinkben élnek.

Ó! Istenem! -mennyien, de mennyien pihennek már a mi szép, gondozott temetőnkben. Ott már jó, nagyon jó. Nem fáj semmi, sem testi, sem lelki bajok. Csend van, csak a rigók énekelnek nyaranta, télen meg puha hótakaró borítja a sírokat.
Nézem a sírkövek sorát és felidézem magamban  az alattuk pihenőket.

Esti iskolások 1970. Mennyi-mennyi emlékekben élő,kedves arc. Azért néhányan még köztünk élnek, de többen már a temető lakói, köztük az én párom is, balról a második. 

Zenészeink húzzák.
Cs Kun Gyula jobb szélen volt a prímás. Mindenkinek elhúzta a nótáját, ha kérte. Húzta a talpalávalót kivilágos reggelig a bandájával, húzta a kísérőt, húzta az éjjeli zenét a lányok ablakánál. Menyasszonytánckor találóan választott zenét, énekelte is hozzá. Nekünk, mivel három lányunk született, mindig azt húzta: Egy asszonynak kilenc lánya, nem győzi számlálni...
Mellette Kovács Mihály, akit kis termete miatt Kiss Mihálynak hívtak. Mellette F Nagy Gyula bácsi, Cs Kun Lajos bácsi a bőgős, Huszti Gyula bácsi az örök vicc faragó. 

Szakácsok egy lagziban.
Jobbról-balra: Vadász Mihály bácsi , Kun M Ferencné Juliska néni,Olajos Pista, Balogh Magda Szabó Piri, Vadász Mihályné, Olajos Sándorné Irénke néni, Harasztosi Albertné, Szepesi Mihályné Piri néni, elől a fakanállal B Nagy Sanyi.
Kinek a lagzija lehetett - nem tudom. A csoportból két személy van még köztünk, a többiek rég elmentek.
Egy-egy ember, egy-egy regényes történet. Mert az életünk, akár egy regény is lehetne.